Még 1995 elején alakította ki a képviselő-testület a – rövidebb és hosszabb távra is szóló – településfejlesztési koncepciót. Dr. Tóth József, az immár harmadik ciklusát töltő polgármester szerint a legnagyobb kihívást a lélekszámfogyás megállítása jelentette. Igazi fürdőparadicsommá fejlődött Dinnyéshát, melynek vonzerejét egyre többen fedezik fel. – Tiszanána lakossága 1980 és 1990 között 1000–1200 lélekkel csökkent, így elsősorban a település megtartóerejének növeléséért kellett küzdenünk – jelentette ki a polgármester. Dr. Tóth József szerint ennek érdekében meg kellett teremteni a feltételrendszert, hiszen a község rendkívül rossz közgazdasági adottságokkal rendelkezik: nagy távolságokra fekszik a városoktól, nincs számottevő felvásárlóereje, nincs ipara, s a válságban lévő mezőgazdaság sem képes enyhíteni a gondjait. Első lépésként munkahelyteremtésbe kezdtek, amivel párhuzamosan – telkek és ingatlanok értékesítése, a bérlemények felülvizsgálata révén – az önkormányzat bevételi forrásait is megerősítették. Ezek tették lehetővé a turisztikai fejlesztéseket, egyebek mellett 1997-től Dinnyéshát felvirágoztatását, amely beruházások mostanra „termőre fordultak”, s profitot hoznak a falunak. Az említett településfejlesztési koncepció lényeges eleme az „élhető falu” kialakításának gondolata is, egy olyan településé, ahol – a polgármester szavai szerint – szívesen laknak, dolgoznak és töltik el szabadidejüket az emberek. – Egyedi arculatot akarunk adni Tiszanánának – tette hozzá a település első embere –, a középületeket felújítottuk, közterek, szobrok létesültek, miközben ledolgoztuk az infrastrukturális hátrányunkat is: az utóbbi 4 évben 100 millió forintot fordítottunk útépítésre és -felújításra, kiépült a szennyvízhálózat és a kábeltévé, bővítettük a vízvezetékrendszert, korszerűsítettük a közvilágítást. Meg is lett mindennek az eredménye: mostanra megállt a népességfogyás. Nincs azonban kevesebb tennivaló e ciklusban sem – jegyezte meg dr. Tóth József, hiszen most az intézményhálózat korszerűsítésén, fejlesztésén a sor, javítani kell a tárgyi feltételeket. Ezek sorában említette meg az óvoda és az iskola bővítését, egy 400–500 adagos, az oktatási intézményeket ellátó és a szociális étkeztetést is megoldó központi konyha megépítését, s az energiaracionalizálási programba való bekapcsolódást. Tervezik a temetők körbekerítését, meg szeretnék duplázni a csónakkikötő jelenleg 300 férőhelyes kapacitását, s a dinnyésháti bekötőút rekonstrukcióját. Mindezek mintegy 310 millió forintos fejlesztést jelentenek, amelyre a fedezetet pályázatokon keresztül kívánja az önkormányzat előteremteni.