A Tisza – tó Térségi Fejlesztési Tanács a tavalyihoz hasonlóan , – mintegy 20-25 millió forintot fordíthat működési költségekre, továbbá mintegy 90- 110 millió forintot az európai uniós, illetve országos pályázati rendszer kidolgozására. A költségvetés végleges sarokszámairól február 25-án dönt a szaktárca. – közölte a testület elnöke.

Herbály Imre elmondta: a tavalyi működési költség megtakarításaiból származó maradvány – összeget a vízi táblarendszer kiépítésére fordítják, amely várhatóan már tavaszra elkészül. A Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács az elmúlt esztendőben az úgynevezett Fehér Könyvben rögzítette a tó állapotát, a vízmozgásokat, a térség infrastrukturális helyzetét, és a környező településeken mért foglalkoztatottságot. Ennek felhasználásával készíttetik el a régió fejlesztési koncepcióját, melyre közbeszerzési pályázatot ír ki a testület csakúgy, mint a Poroszló – Sarud között megépítendő kerékpárútra, valamint a szúnyogkutató bázis beindítására.