A tiszanánai tarsolylemez
A X. századi honfoglaló magyarság ötvösművészetének egyik legkiemelkedőbb rang és méltóság jelző használati tárgya a lemezes tarsoly volt.
Az akkori időkben a természeti népeknél még nem terjedt el a keresztény vallás, így hitük szerint használati tárgyaikkal együtt temetkeztek. A régészek több előkelő férfisírban a veretes öv és a díszes fegyverzet mellett megtalálták a veretes vagy lemezes tarsoly maradványait. Minden harcosnak lehetett tarsolya, de csak a rangosabbak sírjaiból kerültek elő díszesebbek.
Az államalapítás után a kereszténység uralma egy csapásra megszüntette a honfoglaló magyarok művészeti emlékeit. Nem volt összeegyeztethető a pogányság eszmevilága és jelképei a kereszténységgel. Kisebb távoli, kevésbé ellenőrizhető falvakban még készülhetett pár hasonló ötvösmunka, de egy-két emberöltő elteltével teljesen feledésbe merültek a honfoglalás kori motívumok. Ilyen tarsolylemezek sehol más népek sírjaiban nem lelhetők fel, így nyugodtan tekinthetjük a honfoglaló magyarok sajátos hagyatékainak.
A tiszanánai tarsolylemezt a Cseh tanya első sírjában találták. A tanyát homokbányának használták. A megtaláló a leletet a plébánosnak adta át.
A tarsoly ezüst előlapú, vörösréz hátlappal. Formája szokásos, mérete az átlagosnál sokkal kisebb 98×90 mm. Előlapja díszítetlen, szélein 13 domború fejű szegecs, alul felül középtengelyben egymással szembeállított csúcsú, háromszirmú ezüstveret, melyek a hátlappal összefogják az előlapot és a függesztő szíjat is rögzítették.
A lemezt középen eltörték. A két fele jelenleg összeforrasztott állapotban van.