A Közép-Tisza vidék ár- és belvízi helyzetéről

A Tisza áradó vízállása miatt március 24-én reggeltől a Tisza balparti védvonalán Kisköre-Fegyvernek között, a jobbparti védvonalán Kisköre-Doba között nappali figyelőszolgálatot jelentő I. fokú árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni, mert a vízállás a Kiskörei vízmércén meghaladta az elrendelési szintet. A kiskörei vízlépcsőnél a duzzasztást március 26-án 10 órától meg kellett szüntetni. A duzzasztás megszüntetésével egyidejűleg a Tisza folyó Kisköre alatti szakaszán a távolságtól függően az elkövetkező napokban az uszadék megjelenésére kell számítani, amit a vízi eszközök üzemeltetésénél, illetve lekötésénél figyelembe kell venni.

A folyó magas vízállása miatt a zsilipeket is zárni kellett, illetve több szivattyútelepet is be kellett üzemelni az összegyülekező belvizek átemelésére. Március 24-én reggel a kiskörei, kunhegyesi és cibakházi belvízvédelmi kerületekben, 25-én reggeltől a jászkiséri kerületben, 26-án reggeltől pedig a kisújszállási és a karcagi kerületben kellett I. fokú belvízvédelmi készültséget elrendelni. Jelenleg a belvíz által borított terület 2.500 hektár, és 13 szivattyútelep üzemel.
Lovas Attila