A csapadékos tavasz megfelelő életteret biztosított a szúnyog szaporodásának. Mivel az első szúnyog generációt idén nem sikerült megfelelő számban gyéríteni a biológiai irtással, ill. a kémiai irtás is késett a szeles, csapadékos időjárás miatt a szúnyogok száma drasztikusan emelkedett.

Az országosan rendelkezésre álló pénz a megszorító intézkedések miatt csökkent. 2003.ban 19-19 millió forint állt rendelkezésre, amit a Magyar Turizmus Rt. és a Tisza-tavi önkormányzatok biztosítottak. 2004-ben ez az összeg csak 14-14 millió forintot tett ki.

Tiszanánán 750e forintot terveztünk tavasszal amit még 350e forinttal ki kellet egészíteni. Ez 350 ha. terület négy kémiai és egy biológiai szúnyoggyérítés költségét tartalmazza. A szúnyoggyérítéshez mint a háborúhoz sok pénz és pénz és pénz szükséges. Az évi négyszeri irtás ebben a csapadékos időben biztos, hogy nem hozza meg a kellő eredményt. A jó sikerült irtás után is kb. két hét múlva a szúnyogpopuláció „regenerálódik”, „újratermelődik” . A mostani szúnyoggyérítés csak tűzoltás. Megoldás a kialakult gyakorlat átértékelése. A drágább, időigényesebb, nagyobb szakértelmet igénylő de környezetbarát és hatékonyabb biológiai szúnyoglárva irtást kellene preferálni. Természetesen ez többszörösébe kerülne az idei költségeknek. A kérdés az, hogy „ki fizesse a révészt”. ???

A szúnyog

Magyarországon a leggyakoribb a gyötrő szúnyog vagy tócsaszúnyog. Potroha és lábfeje fekete-fehér csíkos, és arról is megismerhető, hogy a függőleges falon kissé púpos testtartással ül.
Tavak és más állóvizek partján, illetve környezetében fordul elő a mocsári szúnyog amelynek potrohát sárga és barna pikkelyek fedik.
A dalos szúnyog, amely elsősorban a lakóhelyek környezetében ver tanyát. Kétféle változatát (alfaját) ismerjük, amelyek külső bélyegek szerint nem, csupán fejlődésük és életmódjuk alapján különíthetők el egymástól. Az egyik változata főként madarak vérét szívja, nyílt helyeken, rajokban párosodik, és kizárólag vérszívás után tud életképes petéket rakni. A lakásokba viszont a másik, a házi szúnyognak is nevezett formája szokott behúzódni, amely az ember vérére szakosodott . Ez az alfaj szűk térben, például pincében, csatornaüregben is párosodik, és alkalmanként vérszívás nélkül is lerakja a petéit.

Minden csípőszúnyogfaj amolyan “kétéltű”, élete első felét a vízben tölti. A gyötrő szúnyogok nőstényei természetes vízgyülemek, tócsák szélein, növényekre vagy a nedves talajra rakják le parányi, fekete, orsó alakú tojásaikat. A héj védelmében körülbelül két hét alatt fejlődik ki a lárva, de nem bújik elő, hanem az időközben rendszerint már kiszáradó élőhelyen nyugalmi állapotba kerül. E nyugvó “tojásokból” csak a legközelebbi elárasztás után – általában csak a következő évben, de esetleg évek múlva – jönnek elő az apró szúnyoglárvák, akkor, ha az egyéb környezeti feltételek (például a víz hőmérséklete, a baktériumok elszaporodása miatt csökkent oxigéntartalma) is kedvezők.
A természetes élőhelyeken tenyésző szúnyogok lárvái kedvelik a hullámzástól, erősebb áramlástól mentes, csendes vizeket, főként ahol a növényzetben is el tudnak rejtőzni. A fejlődés ideje a víz hőfokától függően változó, nyáron és sekély vízben esetleg már egy hét alatt lezajlik a négy, egymástól vedléssel elkülönülő lárva-, majd bábállapoton átmenő teljes átalakulás. A lárváknak nincs lábuk, de a potrohuk gyors jobbra-balra hajlításával élénk mozgásra képesek. Ebben az is segíti őket, hogy a testük sűrűsége közel áll a vízéhez, ezért inkább a lefelé haladáshoz van szükségük aktív mozgásra. Néhány faj lárváit kivéve a lárvák légköri oxigént lélegeznek. A levegő felvétele közben a potrohvégükön levő légzőcsövükkel alulról mintegy a víztükörhöz rögzítik magukat, és – mint a gyötrő és dalos szúnyog lárvái esetében láthatjuk – rajta függeszkedve táplálkoznak.
Az imágó, azaz maga a szúnyog általában gyorsan kifejlődik: a báb a felszínre jön, kinyújtja a potrohát, a bőre a hátoldalon felreped, s a kifejlett rovar lassan a szabadba küzdi magát. A víz színén várja meg, hogy új bőre megszilárduljon, s egy-két óra múltán szárnyra kap.

Védekezés

Egyéni védekezés : szúnyogháló, ölőszert párologtató készülék, repellens szereket tartalmazó permetek, kenőcsök, gélek. A tenyészőhelyeik felszámolása tereprendezéssel és egy kis odafigyeléssel.

Mivel azonban a szúnyogok nem ismerik a kerítést és a közigazgatási határokat ezért a hatékony védekezés csak a több település önkormányzatának szervezésében történő szúnyogirtás.
Itt két módszer alkalmazható: a kémiai vegyszeres és a biológiai szúnyoglárvairtás.
1.) Kémiai irtás során kifejlett egyedek elleni hatékony irtószereket /gyorsan ölő piretroidokat/ rendszerint finom permetköd (ULV) formájában a földről géppel vagy a levegőből, helikopterről, repülőgépről szórják ki. Mivel a méreg méhekre egyéb ízeltlábúakra is hatásos ezért a hasznos rovarok is áldozatul esnek.
2.) Biológiai lárvairtás nagy szakértelmet kívánó előkészítő és kiegészítő tevékenységnek kell megelőznie, és ez nem kevés többletköltséggel jár. A csípőszúnyog (legfőképp a gyötrő szúnyog és rokonai) tenyészőhelyeinek feltérképezését és monitorozását légi felvételekkel, helyszíni bejárással, illetve a térinformatika eszközeinek (például GPS, GIS) bevetésével végzik. Utána biopeszticideket alkalmaznak, amelyek kizárólag a rovarokat, illetőleg közülük is csak bizonyos fajokat megbetegítő mikroorganizmusokat (baktériumokat, vírusokat, gombákat) tartalmaznak. Ha a szúnyoglárva elfogyasztja e toxinfehérjéket, bélhámja elpusztul. A következmény drámai: a szúnyoglárva órákon belül abbahagyja a táplálkozását, és 1-2 nap múlva befejezi rövid életét.