Lapszemle
Együttműködési megállapodás egy tiszai információs és segélyhívó rendszerről
Magyar Rádió Online 2004.június 23.
Tiszai információs és segélyhívó rendszer kiépítésére és üzemeltetetésére kötött együttműködési megállapodást a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület és a JNSZ Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint Tiszai Vízirendészti Rendőrkapitányság . A hálózat telepítése a Belügyminisztérium, valamint a gazdasági és a vízügyi minisztérium anyagi támogatásával valósulhat meg, megfelelve az uniós elvárásoknak.
A vízen közlekedők, a folyó mellett élők biztonságát és a veszélyelhárító beavatkozó egységek munkájának hatékonyságát növeli a Tisza egész magyarországi szakaszára tervezett segélyhívó és információs rádiós-internetes rendszer kiépítése – mondta tájékoztatójában az együttműködés egyik aláírója, Dobai Sándor, a kiemelten közhasznú rádiós egyesület elnöke. A Tisza-tó térségébe telepítendő diszpécserközpontban több nyelven beszélő munkatársak fogadják majd a veszélybe került vízi járművek és a bajba jutott emberek segélyhívásait, és intézkednek a beavatkozás módjáról, mértékéről.
A Balatonhoz és a Velencei tóhoz hasonlóan elsőként a Tisza-tavi viharjelző rendszer kiépítését kezdik meg, várhatóan jövőre. Ezt követően indulhat annak a rádiós-internetes informatikai hálózatnak a telepítése, amely a Tisza teljes magyarországi szakaszán – öt perces frissítéssel – folyamatosan tájékoztatja a hajózókat az útvonal adatairól, a műtárgyak elhelyezkedéséről, a vízállásról, az időjárásról és más úszójárművek helyzetéről. A rendszer az árvíz elleni védekezésnél is nagy segítséget jelent majd. Ugyanakkor az információs központban követni tudják a hajók helyzetét, mozgását és a rakományát, előkészítve a vámolást , a kikötést és a kirakodást.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Házi István dandártábornok és a szolnoki székhelyű Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság parancsnoka, Öhlbaum Zoltán alezredes elismerően szóltak és szükségesnek ítélték a vízi közlekedésben résztvevők biztonságát javító civil kezdeményezést. Mindez beleillik a Belügyminisztérium bűnmegelőzési programjába, amely azt célozza, hogy a rendőrség hajtson végre profiltisztítást, és csak olyan dolgokkal foglalkozzanak, amelyek tisztán a rendőri alapfeladatok professzionális ellátást szolgálják – mondta Házi István megyei rendőrfőkapitány, miután aláírta az együttműködési megállapodást.
Benkő Imre