A Tisza múzeum tervei
Heves Megyei Hírlap 2004.11.24.

A Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács legutóbbi ülésén Herbály Imre elnök felvetette:
– Minden nagyobb magyarországi tájegységnek van már múzeuma, ezért mindent megteszünk azért, hogy Kiskörén létesülhessen egy Tisza múzeum.

Elhangzott, hogy idén 136 millió forint jutott a tó körüli fejlesztésekre. A 2005-ös év pályázatai térségspecifikus feladatok megvalósítására ösztönöznek, a Tisza-tó egységes fejlesztési koncepcióját a VÁTI készíti.

– Célunk olyan állapotban tartani a tavat, hogy az ne lehetetlenüljön el. A legsürgetőbbnek a növényzet szabályozását, a meder kotrását tartjuk, amelyhez központi költségvetési pénzre számítunk – hangsúlyozta a szervezet vezetője. Bejelentette: Szegedről átköltözött Kiskörére a Tisza Vízgyűjtő Programrégió központja, ezzel megvalósulhat a Tisza egységes kezelése.

Az esemény vendége volt dr. Kolber István, a regionális fejlesztésért, felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter, aki elmondta: az idei 66 milliárddal szemben jövőre 101 milliárd forint jut a területfejlesztési célok finanszírozására. A kiemelt üdülőkörzetek támogatására 1,3 milliárdot különítettek el. Az Észak-alföldi Régióban csaknem 12 milliárdot szánnak fejlesztésekre.
Több kormányzati ciklusban is felmerült már a Tiszavíz Vízerőmű privatizációja. A kiskörei erőmű magánkézbe adása a tanács vezetése szerint egyet jelenthet a Tisza-tó idegenforgalmi értékeinek elsorvadásával. Ezért emelnek szót ellene.

B. S.