A 11-től a 18. századig folytak maleficium (varázslással, boszorkánysággal való rontás) bűne miatt perek A hazai joggyakorlat nem tekintette kivételes bűnnek a boszorkányságot, ugyanúgy járt el, mint gyilkosság esetén. Néhol ugyan előfordult, hogy vízpróbára került sor, de a Nyugat-Európában alkalmazott kínzásokat nem alkalmazták, és arra sincs példa, hogy kisgyermek lett volna a vádlott.

Nem egyházi bíróság (inquisitio) elé állították a vádlottakat, nem a Malleus maleficarum külföldön kötelező kódexe volt az irányadó, hanem világi ítélőszékek (megyei és városi hatóságok, pallosjoggal rendelkező intézmények és uradalmak úriszékei) ítélkeztek fölöttük.
A 18. század elején az uralkodó osztály és az értelmiség is rendületlenül hitt még a boszorkányokban, Mária Terézia 1756-os rendeletében elsőként kel az áldozatok védelmére. Magyarországon összesen kb. ezer per zajlott, de ezek közül csak 500 ítéletet ismerünk. Minimum 200 perben hoztak halálos ítéletet, sok esetben száműzetés, botozás volt a büntetés.

Tiszanána vonatkozásában a következő perekről tudunk:

– 1698. Heves és Külső-Szolnok vármegye pere Tar Erzsébet ellen.
– 1717. Egri püspökség úriszékének pere Oláh Bálint özvegye ellen.
– 1717. Egri püspökség úriszékének pere egy tiszanánai gyógyító asszony ellen.
– 1722. Egri püspökség úriszékének pere Szikszainé ellen.
– 1744-48. Egri püspökség úriszékének pere Kun Erzsébet, Szilágyi Ferenc özvegye kérelmére Karasz János és mások ellen – boszorkányságvád tisztázása.

A 18. században a démoni hatalmak ellen a vallás eszközeivel harcolhattak. A pereknek elsőként Hollandia vetett véget, aztán Anglia, majd Franciaország és Ausztria után Magyarország, végül Lengyelország, Svájc, Németország is betiltotta a boszorkánypereket. Az egyik legutolsó európai per Lengyelországban, Poznan hercegségben 1793-ban zajlott (bár 1776-tól törvény tiltotta).