61 évvel ezelőtt a 1943. január 12.-én kedd délelőtt a 2. Magyar Hadsereg KATONÁI mínusz 35-40 fokos szörnyű hidegben, minden tekintetben szűkös körülmények között, arra voltak hivatva, hogy mintegy kétszáz kilométer frontszakaszon a Don folyó nagy kanyarjában felfogják és visszaverjék a szovjet támadást.

Uriv-nál a szovjet 40. hadsereg egy „hídfőt” létesített még 1942 őszén, a folyó jobbpartján, melyet csapataink nem tudtak megsemmisíteni és átszorítania a folyó balpartjára.
Hadászatilag ez a szovjet „hídfőállás” hónapok alatt kiépítve és ellátva úgy többszörös tűzerővel, mint páncélosokkal, valamint a téli háborúra kiképzett és felszerelt csapatokkal, indította meg a támadást és adta meg tulajdonképpen a „kegyelemdöfést” is a 2. Magyar Hadseregnek.
A szovjet hadsereg egy héten belül majdnem teljesen megsemmisítették hadseregünket. Néhány nap alatt a veszteségünk százötvenezer ember.

Tisztelegjünk azok előtt, akik megfagytak, akik megsebesültek, kiknek segélykiáltásait senki sem hallotta. Tisztelegjünk azok előtt is, akik fogságba estek, majd ezrével pusztultak el valahol a szibériai hómezőkön és útközben.
Hajtsunk fejet a hozzátartozók felé is, akiknek legtöbbje már nincs közöttünk. Ők már együtt vannak a doni hősökkel az örökkévalóságban.
Tisztelegjünk azok előtt is akik példátlan hősiességgel harcoltak a támadók ellen. Mert ők is sokan voltak, akik bátorságukkal kivívták még a szovjet katonák elismerését is.