Lapszemle

A MÁSODIK LEGNAGYOBB EURÓPÁBAN Február elseje a Tisza-tó élővilágának a napja
Sz. R.

TISZA-TÓ A nagy tiszai síkság mintegy egymillió évvel ezelőtt a Pannon-tenger medencéjének fokozatos feltöltődésével alakult ki. Több százezer évbe telt, amíg a tavakkal és mocsarakkal borított területen az állóvizek helyett a felszín mélyedéseit követő vízfolyások vették át az uralmat: kialakult a Tisza vízrendszere.

Földtörténeti múlt

A medence alját mélybe sülylyedt rögök alkotják, amelyek a Föld ókorából származnak, s időközben összetöredeztek a földkéreg mozgásának következtében, később pedig különböző időkben és mértékben süllyedtek le a darabjai. Ennek megfelelően a helyenként néhány száz, másutt 2500–3500 méter vastag hordaléklerakódással kitöltött medence felszíne nem teljesen vízszintes. Egyes helyeken a megsüllyedt területek vonzották magukhoz a vizeket, ilyen például a Sajó-torkolat, a déli Jászság vidéke, a Körösök, a Berettyó medencéje, vagy a Közép-Tisza helyét kijelölő árok. Közöttük széles, lapos hátak maradtak, mint a szolnoki tábla vagy a Hajdúhát. A kéregmozgásokhoz és a folyóvizek feltöltő munkájához a szelek hatása is hozzájárult a hulló por szétteregetésével és áthalmozásával.

A síkság pereme felől hordalékkúpok nyomultak előre. A legnagyobb hordalékkúp a Marosé, amely a Körösök között található. A süllyedések és emelkedések ellenére a vizek töltögető és a szelek felszínt romboló munkájának eredményeként a tiszai medence nagyobb részén a magasságkülönbségek több kilométeres távolságokon belül sem nagyobbak 5–10 méternél. A szemre alig feltűnő hátak közét azonban széles, lapos, szinte vízszintes völgyfenekek töltik ki. Emiatt a Tisza a csaknem 600 kilométeres magyar utat szintkülönbség nélkül teszi meg. A víz végig magával hurcolja a hordalékot. Sodrása kicsi, nem mélyíti, inkább szélesíti és kanyargóssá teszi a medrét. A Tisza rajza olyan volt, mint amikor valaki egy gombolyag zsineget a földre dob, s a szálak kibogozhatatlan gubanccá kuszálódnak. A kanyargó folyó néhol akkora hurkokat vetett, hogy annak a két szára összeért. Áradások idején a víz nagyobb sodrása, nyomása következtében a hurkok szárai átszakadtak. Az így levágott kanyarulat, az elhagyott meder a holtág. A sok áradás miatt a morotvatavak környéke elmocsarasodott, ezáltal nagy területeket kivonva a hasznosítás alól. Az árvizek következtében gyenge lábakon állott a Tisza-völgy lakosságának élet- és vagyonbiztonsága. A sokszor ismétlődő és hónapokig tartó árvizek lehetetlenné tették a mezőgazdasági termelés fejlődését, a közlekedés tartós korlátozásával pedig a kulturális haladást is megbénították. Ezek következtében szükségessé vált a Tisza szabályozása.

A folyó szabályozása

Történeti és földrajzi tényezők egyaránt közrejátszottak abban, hogy a Tisza-szabályozás hatalmas munkája csak a XIX. század derekán indulhatott meg: az ország gazdasági ereje korábban elégtelen volt az ilyen hatalmas méretű feladatok megoldására. A Tisza-völgy nagyobb része csak a XVII. század végén szabadult fel a török uralom alól, s a XVIII. század legfőbb feladata e területek újratelepítése és gazdasági életének újjászervezése volt. A regenerálódás, a felfelé ívelő zavartalan fejlődés, gyarapodás kora a szatmári békétől a század végéig tartott. II. József halála után némileg megtorpant, majd utóbb – bár a gabonatermelés és -kereslet kedvező alakulása ismételten felvetette a vízi szállítás fejlesztésének kérdését – a napóleoni háborúk viszonyai gátolták a nagyobb távlatokra szóló gazdasági, műszaki tevékenység kibontakozását. A vízi munkálatok fellendülése lényegében a reformkor kezdetétől számítható. Az 1840-es években Széchenyi István ösztönzésére Vásárhelyi Pál vízmérnök vállalkozott rá, hogy a szükséges felmérési munkák után levágja a Tisza kanyarulatait, és kiegyenesíti a folyó útját. A több mint száz kanyarulat eltüntetésével 400 kilométerrel lett rövidebb a folyó, ugyanakkor megnőtt a víz esése és sodra, alkalmassá vált hajózásra, csökkent a folyó környékét tengerré változtató árvizek veszélye, kialakult a folyó mentén a közlekedés. Az Európában páratlan méretű vállalkozás eredményeként az ország sokkal nagyobb területet nyert, mint egész Hollandia ármentesített területe volt, vagy mint amit a Pó síkság ármentesítése biztosított az árvizek ellen a mezőgazdaság számára.

A csodálatos élővilág

A tó mai képének kialakulása hosszabb folyamat eredménye, aminek következtében egymástól markánsan eltérő vízterek jöttek létre. A Tisza-tó egészét tekintve ökológiai szempontból a „sekély tó” típusú tározók közé sorolható, de a nagyfokú mozaikosságot jól jelzi, hogy található a területen mocsár, sekély tó, nagy, közepes és kis vízfolyás.

A duzzasztás hatására a terület mederviszonyai jelentősen átalakultak; nagymértékű a feltöltődés és megváltozott a mederanyag is. A tározótérben az árasztás óta a növényzet aránya a nyílt vízfelülethez viszonyítva fokozatosan növekszik. Jelenleg a tározó összfelületének 55 százaléka borított növényzettel. A tározóban állományalkotó a sulyom, a mocsarakban pedig a nád. A mocsári növények közül jellemző a keskeny és széles levelű gyékény, valamint a harmatkása. A hínárnövények esetében a sulyom mellett más fajok kiterjedése nem meghatározó, azonban a tározóra jellemző tündérfátylas és tündérrózsás állományok figyelmet érdemelnek.

A környezeti tényezők változása a hetvenes években magával hozta a planktonikus (vízben lebegő) és bentonikus (vízfenéken élő) élőlények minőségi, mennyiségi változásait is. Az éves változások az áradáshoz köthetők. Az áradás során alacsony faj- és egyedszámok jellemzőek, míg apadáskor a hullámtérből állóvízi elemek is bekerülnek a folyóba. A duzzasztás idején a zöldalgák aránya növekszik. A tározótérre a viszonylag stabil, fajgazdag és változatos fitoplankton jellemző. Az egyes medencékben – eltérő környezeti adottságaik miatt – különböző mennyiségű és minőségű állomány található.

A duzzasztott Tisza zooplankton- (vízben lebegő apró állatok) állománya a vízjárás szeszélyes változása következtében igen változékony. Árvíz idején kis faj- és egyedszám jellemző. A nyári időszakban a folyó zooplanktonjának összetétele mind faj-, mind egyedszám tekintetében hasonló a tározó nagy medencéinek állóvízi planktonjához. A tározóban a kerekesférgek és kisrákok csoportja összességében a sekély vizű ökoszisztémákra jellemző fajösszetételt mutatja. Az egyes medencékben a növényállományok által létrehozott zárt vízterekben mozaikos szerkezetű zooplankton-állomány alakul ki. Ez a mozaikosság az árvízi időszakokban csökken. A zártabb, sekély vizű elmocsarasodó területeken a növényzet között élő fajok dominálnak.

A tározótér bentonikus faunája összességében közepesen gazdagnak mondható. Jellemző rá az állóvízi fauna dominanciája. A zártabb, növényzettel borított területeken a biomassza némileg magasabb, mint a nyílt vizes területeken, de a mocsarasodás következményeként itt a szélsőséges, oxigénhiányos állapotot is elviselő kevéssertéjűek és árvaszúnyog-lárvák vannak nagyobb arányban jelen.

A duzzasztás hatása

A kiskörei duzzasztás és tározás hatására bekövetkezett változások nagymértékben átalakították a Tisza Kisköre és Tiszabábolna közötti szakaszának halállományát is. Összességében jellemző a folyóvízi fauna faj- és egyedszám-csökkenése. A duzzasztás, de még inkább az árasztás révén azonban kialakult egy jellegében a korábbitól eltérő, annál sok tekintetben változatosabb élőhelykomplex.

A környezeti adottságoknak megfelelően a folyómeder, a tározótér, valamint a tározótérben található holt medrek halfaunája eltér egymástól. A duzzasztott folyómederben leggyakoribb fajok a karikakeszeg, a dévérkeszeg, az ezüstkárász, a gazdasági szempontból fontosabb fajok közül gyakori a ponty, a süllő, a harcsa és a csuka. A magasabb fajszám a ritkának tekinthető reofil (erős sodrású helyeken élő) fajoknak köszönhető, amelyek mind a mai napig színesítik e terület faunáját. A tározótér és a holt medrek fajszáma alacsonyabb, itt az állóvízi körülményekhez alkalmazkodott fajok dominálnak, mint a dévérkeszeg, a szivárványos ökle, a fekete törpeharcsa, a naphal, a tarka géb, a ragadozók közül a csuka és a süllő mellett igen elterjedt a balin.

A Tisza-tó sekély vizű vagy időszakos vízborítású területei igazi kétéltű-élőhelyek, igen nagy számban vannak itt a tavi, kis tavi, kecskebéka fajkomplex egyedei, barna varangy, levelibéka, vöröshasú unka. A hüllők közül jelentős állománya van a vízisiklónak és a mocsári teknősnek. A madarak közül a tározó területén jelentős a vegyes gémtelepek fajainak költése. Kiemelendő a kis kárókatona fészkelése. A Tisza-tó és környéke fontos pihenő- és táplálkozóhelye a vonuló madaraknak. A tavaszi-őszi madármozgalomban a lúd- és récevonulás meghatározó.