Tisza-tavi polgármesterek találkozója
Magyar Rádió Online 2005. április 1.
Bene Kornélia

Tiszacsegén rendezték meg csütörtökön a Tisza-tavi régió polgármestereinek második randevúját.
A találkozó alkalmat adott arra is, hogy a települések vezetői a turisztikai fejlesztések pénzügyi lehetőségeiről is tájékozódjanak.

Ebben az évben a Tisza-tó környékének turisztikai fejlesztéseire mintegy 300 millió forint áll rendelkezésre, emellett a települések a statisztikai régió fejlesztési tanácsaihoz is pályázhatnak – jelentette ki a találkozó keretében rendezett fórumon Kolber István, regionális ügyekért felelős tárca nélküli miniszter. A politikus kiemelte: a térségben mintegy 2 milliárd forintot fordítanak turisztikai célokra, ehhez további 100 milliót tesz hozzá a két regionális tanács. A pénz nem csupán infrastrukturális beruházásokhoz használható fel, hanem pl. fesztiválok rendezésére is, amelyek a legtöbb turistát vonzzák a térségbe. A találkozón az év Tisza-tavi polgármestere díjat Gulyás László, Füzesabony polgármestere vehette át. Az év Tisza-tavi alpolgármestere Galvács György lett, Egyekről, a jegyzők között pedig Szabó Lászlóné kapta a legtöbb szavazatot, Poroszlóról. A Tisza-tavi polgármesterek következő randevúját jövőre Kiskörén rendezik.