Két kiemelt üdülőövezetben több pénzt fordítanak a parlagfű irtására
Magyar Rádió Online 2005.06.10.
H. Tóth Andrea

Évek óta támogatást kapnak az önkormányzatok a parlagfű irtáshoz. Furcsamód azonban ugyancsak évek óta megmarad a pénz egy része. Allergiások százezrei, vagy talán milliói várják a megoldást, ami most egy lépéssel az ország két fontos üdülőterületén közelebb kerül.

Dr. Kökény Mihály népegészségügyi kormánymegbízott arról beszélt, hogy a tíz éves népegészségügyi kormányprogram egyik kiemelt területe a parlagfű mentesítés.

– Ugyanúgy, ahogy ez megtörtént a tavalyi évben is, elkezdtük a közmunkáknak a szervezését az Országos Közmunkatanács, a foglalkoztatási tárca, az önkormányzatok segítségével – mondta Kökény Mihály. Itt az az újdonság, hogy most nem a kistérségek mindegyikére koncentrálunk, hanem két, turisztikai szempontból frekventált üdülőövezetet választottunk ki – egyik a Balaton-környék, a másik a Tisza-tó vidéke – ahova jelentősebb összegeket több százmilliós nagyságrendben összpontosítunk annak érdekében, hogy hatékonyan megtörténhessen a gyommentesítés és egyúttal az egész területnek a komfortosítása, rendezése, hogy a későbbi gyomosodásnak is elejét lehessen venni.

– A Tisza-tó környékére egy olyan közmunkaprogramot biztosítottunk, ami 200 millió forrást fog jelenteni és ez biztosítja, hogy 500 ember négyhavi időtartamban napi nyolcórás munkát feltételezve dolgozhat – mondta Dr. Sándor László, az Országos Közmunkatanács elnöke. Ez azt is jelenti, hogy elvégzi másfél-két kilométeres mélységben a partszakasz rendbetételét és a parlagfű mentesítést is.