Lapszemle
Szabálytalanul felhasznált milliárdok
Heves Megyei Hírlap 2005.08.27.
Mintegy ötmilliárd forintot vettek igénybe indokolatlanul az elmúlt öt évben vízközmű-fejlesztésre az ön kormányzatok – állapította meg az Állami Számvevőszék. A jelentés szerint a 21 településen 9 polgármester és 8 jegyző felelősségét állapították meg halmozottan elkövetett jogsértések és szabálytalanságok miatt. Ezeknél a beruházásoknál az állami támogatásokat halmozottan veszik igénybe, ugyanakkor a beruházásokat lényegesen drágábban valósítják meg, mint indokolt lenne – derül ki a jelentésből.
Az ellenőrzött 13 szennyvízberuházáshoz kapcsolódóan az önkormányzatok összesen 7,3 milliárd forintot számláztak ki, amelyhez 4,2 milliárd forint állami kamattámogatású hitelt vettek fel. Abban is hibáztak az önkormányzatok, hogy az alapítványoknak adott támogatást a rendeletekben vagy egyéb módon nem mutatták be, ami akadályozta a közpénzek átláthatóságának biztosítását.
A számvevőszék a 21 önkormányzat által jogtalanul igénybe vett, nagy összegű közműfejlesztési támogatás elvonására tett javaslatot. A megállapított jogtalan támogatások elvonása azoknál az önkormányzatoknál, ahol még a beruházás folyamatban van, a beruházások leállítását, a hitelszerződések felmondását, az önkormányzati kezesség miatt jelentkező kötelezettségek megjelenését, s ezáltal akár az önkormányzati csőd bekövetkezését is maga után vonhatja. Az elvonás emiatt további állami kiadásokat jelenthet, mivel elkezdett beruházások maradhatnak befejezetlenül.
A támogatást jogtalanul igénylő települések: Magyaregregy, Szomolya, Múcsony, Mezőzombor, Csongrád, Felgyő, Martonvásár, Ráckeresztúr, Tordas, Gyúró, Noszvaj, Sarud, Tiszanána, Újlőrincfalva, Poroszló, Diósjenő, Nógrád, Berkenye, Kisdorog, Závod, Tevel.
Sz. Sz.