Lapszemle
Súlyosbodó orvoshiány
Heves Megyei Hírlap 2005.09.21.
(szuromi)
HEVES
Meglehetősen zsúfoltak a várótermek, adott esetben több órát is kell várni az orvos házhoz történő kiérkezésére a térségben. Az országosan érezhető krónikus orvoshiány, illetve a betegek gyorsabb ellátásának az igénye már korábban is cselekvésre késztette a többcélú kistérségi társulás polgármestereit, akik korábban úgy döntöttek, hogy a hevesi központi orvosi ügyelet mellett mikrokörzeti ügyeleti központokat alakítanak ki Zaránkon és Tiszanánán.
– Elgondolkodtatott bennünket az egyre súlyosbodó helyzet – mondta Kontra Gyula, a többcélú kistérség elnöke. – Tiszanánán jelenleg már csak egy főállású orvos dolgozik, s egy szerződéses. Ennek a két embernek kellene ellátnia a mikrokörzetet, vagyis Kömlő, Kisköre, Sarud, Újlőrincfalva és Poroszló betegeit, ha sürgős hívást kapnak. A lakosság létszámát ismerve szinte lehetetlen, hogy az ügyeletes időben odaérjen, és megfelelően ellássa azt, akinek panasza van.
Kontra Gyula szerint hasonlóan rossz a helyzet a Tarna mentén is.
– Két-három orvos jut Erkre, Zaránkra, Tarnaörsre, Tarna-bodra, Boconádra és Tarnazsadányra. A napközben rendelő, majd ügyeletet és készenléti szolgálatot ellátó orvostól nem várhatjuk el, hogy további terheket vállaljon. Ezért jutottunk arra az elhatározásra, hogy a kistérségi társuláson belül létre kell hozni az egységes szervezetet. Ebben a családorvosnak nem lenne kötelező az ügyeleti szolgálat, csak önkéntes alapon vállalhatná, ha ideje és munkabírása megengedi azt. Ez az egységes szervezet viszont felelős lenne a térség teljes ügyeleti ellátásáért.
Az elképzeléseket hétfőn délután ismertették az érintettekkel, s megkezdték a kistérség által működtetendő orvosi ügyeleti rendszer alapjainak a kidolgozását.