Árpádházi Szent Erzsébet a katolikus egyház egyik legnagyobb női szentje. Magyarországon született 1207-ben.

Apja II. András magyar király, anyja a merániai Gertrúd volt. Erzsébetet négy éves korában eljegyezték Türingia leendő grófjával Lajossal, s azért hogy új hazája szokásait megismerje wartburgi várba nevelkedett. A kis Erzsébet jósága és kedvessége hamarosan megnyerte a vár népét. A nála hét évvel idősebb Lajos kezdettől fogva szívből szerette. A leendő anyós, Zsófia asszony ellenben egyre növekvő rosszallással figyelte a gyermek fejlődését, mert szokásaival nem tudott egyetérteni. Nemcsak apró, túlzásnak minősített vallási gyakorlatai zavarták hanem az is, hogy teljes természetességgel magával egyenrangú társnak tekintette a legegyszerűbb gyermeket is.

1221-ben kötöttek házasságot. Mint feleség forrón szerette férjét, mint buzgó keresztény az imádságban és az irgalmasság cselekedeteiben tűnt ki. Egy éhínség alkalmával kiosztotta a csűrökben található összes gabonát, és 64 ezer aranyat. Férje megértően támogatta, de korán, 1227-ben Otrantóban, a keresztesháború előkészületei közben meghalt.
A legenda szerint sógora Henrik az egyik napon váratlanul tért haza a vadászatról, és találkozott vele, amint épp kosárral a karján igyekezett valahová. Henrik föltartóztatta, és látni akarta, mit visz a kosárban. Erzsébet engedelmesen átadta neki kosarát, melybe a szegények számára élelmet csomagolt, Henrik azonban illatozó rózsákat látott benne, s megszégyenülve útjára kellett bocsátania Erzsébetet.

Lajos halála után a rokonság kiűzte Erzsébetet és három gyermekét Wartburg várából.1228-ban felvette Szent Ferenc harmadik rendjének ruháját, kórházat alapított, a szegényeknek élt imádságban és a lélek vidámságában.
1231. november 17-én súlyos betegség után, és boldog belenyugvással halt meg. Halála után négy évvel, 1235. május 26-án IX. Gergely pápa már szentté avatta, édesapja még megélte lánya szentté avatását.