Szent Miklós püspök a kisázsiai Patarában született az i. sz. 3. században. 325- ben már mint myrai püspök vett részt a niceai zsinaton. Életéről keveset tudunk, de a jótéteményeiről számtalan legenda maradt fenn.

A keleti keresztény egyház nagy szentje a mai napig, alakját mély tisztelet övezi. A görögkatolikusoknál emléknapja ma is ünnep, a római egyház a XVI. században törölte kötelező ünnepei sorából. A halászok, a révészek, a vízimolnárok védőszentje. A szegények, elesettek gyámolítója.

A legismertebb legenda szerint egyszer Miklós tudomására jutott, hogy egy szegény sorban élő család lányait apjuk paráznaságra kényszerítette, hogy így keressék meg a házasságukhoz szükséges hozományukat. Így azonban a lányok soha nem tudtak volna tisztességben férjhez menni. Miklós az ablakon keresztül aranypénzt dobott a lányoknak, így mentve meg becsületüket. Innen ered az a szokás, hogy a gyerekek cipőjüket az ablakba állítják ajándék reményében.