A karácsonyi ünnepkör zárása, és a farsangi időszak kezdete. Az egyik legrégibb egyházi ünnep, a 4. századig Jézus születésnapját és az évkezdetet is ezen a napon ünnepelték.

Az egyház ezen a napon emlékezik meg a napkeleti bölcsekről, és Jézus megkeresztelkedéséről. E naptól kezdve szenteli a vizet a keleti egyház, a középkortól pedig a nyugati egyház is. A víz megkereszteléséből, (megszenteléséből) ered a magyar vízkereszt elnevezés.
A keresztény hagyomány szerint ezen a napon szedik le a karácsonyfáról a (megmaradt) díszeket, és egy gallyacska kivételével, melyet a gonosz ellen tesznek az ajtóra, a fenyőt tűzre teszik.

Az ünnephez két szertartás kötődik: a víz- és a házszentelés. Az Egyház már az előző nap délutánján megáldotta a vizet, amelyet kádakban, dézsákban a templomfolyosókra, udvarokra helyeztek el, hogy a hívek tetszésük szerint vehessenek belőle, s otthonukat ezzel felszenteljék. A vízszenteléssel együtt történt a kréta szentelése is, amivel a pap a házak bejáratára felírta a három szent király nevét, oltalomként.
A házak megszentelése általában igen látványosan zajlott le. Először a 16. századból van rá adatunk. A pap kíséretében angyaloknak és háromkirályoknak öltözött fiatalok jártak házról házra, és egy Jézus születését ábrázoló kép előtt többnyire verssel, énekkel köszöntötték az “Új királyt”. Így alakult ki a háromkirályjárás szokása. A kolozsvári jezsuiták a 18. század eleji feljegyzésében maradt meg ennek egyik legrégibb szövege.