2007. március 22. A Víz Világnapja
“A víz fontos. Felelős vagy érte.”
A legtöbben úgy vagyunk a vízzel, mint az egészségünkkel. Ameddig korlátlanul és hibátlanul rendelkezésünkre áll, tudomást sem veszünk róla, de ha fogytán van, vagy romlik, azonnal ráébredünk értékeire. Anyagi vagy eszmei áldozatokat hozni érte, csak akkor vagyunk hajlandóak, ha egyszer csak megcsappannak a kimeríthetetlennek hitt források. Reméljük azonban, hogy még idõben ébredtünk rá a víz fontosságára! Bízunk benne, hogy vizeink megóvása érdekében hozott intézkedésekkel még nem késtünk el, és még visszaállíthatjuk a természetes vizek egészséges állapotát.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének 47. közgyűlése a Víz és Környezet Nemzetközi Konferencia, illetve az ENSZ Környezet és Fejlődés Konferenciája március 22-ét a Víz Világnapjává nyilvánította, amelyről első alkalommal 1993-ban emlékeztek meg.
Ezzel a határozattal kifejezésre juttatták annak fontosságát, hogy a vízgazdálkodás a gazdasági termelés és a szociális jólét alapja, és ezek a rendelkezésre álló víz mennyiségétől és minőségétől függnek.
Amint a népesség és a gazdasági tevékenység növekszik, sok országban vízhiány áll elő, amely a gazdasági fejlődés korlátja lehet. Ezenkívül a vízkészlet védelme és a fenntartható gazdálkodás igényli a közfigyelmet helyi, országos, regionális és nemzetközi szinten.
A 2007-es Víz Világnap ENSZ által javasolt jelmondata: „Küzdelem a vízhiánnyal”.
Az ivóvíz nagy kincs
A Föld teljes vízmennyiségének 97,2 %-a az ember számára élvezhetetlen sós tengervíz, 2,14% vizet tartalmaz a sarki jég és a gleccserek, 0,001%-a felhők, köd és vízgőz formájában az atmoszférában van állandóan jelen. 0,6%-a, vagyis 8,7 millió km3 az édesvíz, amelynek csak a 3%-a felszíni víz (tavak és folyók), 97%-a pedig felszín alatti víz.
Ezért nagyon fontos, hogy takarékosan bánjunk az ivóvízzel, hisz az nagy kincs!
Hazánkban egy ember átlagosan 100–150 liter ivóvizet használ el naponta. A vízhasználat, és a háztartásokban keletkező szennyezett vizek mennyisége egy kis odafigyeléssel, takarékossággal csökkenthető. A takarékosságnak vannak ésszerű és ésszerűtlen formái. Nyilván nem jó az a takarékosság, amikor azért nem tisztálkodunk eleget, hogy kevesebb víz fogyjon. Az sem ésszerű takarékosság, ha az elhasznált fürdővizet gyűjtögetjük felmosáshoz, WC öblítéshez. Az ilyen spórolások betegség okozói lehetnek. Vannak viszont valóban jó módszerek. Ezekhez szeretnénk néhány tanácsot adni.
A háztartási munka jelentős része takarításból mosogatásból és mosásból áll. Tudtad-e, hogy a vízcsapból egy perc alatt akár 6–10 liter víz is kifolyhat? Ez egy vödörnyi vizet jelent. Egy csöpögő csapból is meglepően sok víz folyik el: ha percenként tíz csepp víz hullik le, akkor havonta 170 liternyi csöpög el, ez egy évben pedig több mint 2000 litert, vagyis 2 m3 –t jelent. Még pazarlóbb egy rosszul záró vécétartály, amin keresztül naponta akár 700 liter víz is elfolydogálhat, ez egy hónap alatt már 21 000 liter víz. Ha összehasonlítjuk ezt a 21 m3 vízmennyiséget egy négytagú család havi vízfogyasztásával, – ami átlagosan 15 m3 -, láthatod, hogy több víz folyhat el csak a tartályon keresztül, mint amennyit a család egész hónapban elhasznál.
Ha folyik a vécétartály, csöpög a csap, szóljál szüleidnek, mert ezeket ilyenkor gyorsan meg kell javítani. Ezzel a család kiadásait is csökkentheted!
További víztakarékossági praktikák
Ha folyóvíz alatt mosogatunk, sokkal több vizet használunk el, minta hagyományosan mosogatnánk.
Ha van otthon mosogatógép, az 20-40 liter vizet fogyaszt egy-egy alkalommal, ezért csak teli tálcával indítsuk el!
Igaz ez a mosógépre is: vagy csak teljes adag ruhával indítsuk el a mosást, vagy használjuk a feles, víztakarékos programokat. Egy zuhanyozás alkalmával 20-60 liter vizet használunk el, míg a kádban fürdéshez egy-egy alkalommal kb. 100-150 liter engedünk ki. Inkább zuhanyozz!
S még egy nagyon fontos dolog: figyelj oda, hogy rendesen zárd el a vízcsapot, például kézmosás után. A figyelmetlenség néha sokba kerülhet!