Falusi Turizmus Fellendüléséért – 2025. évi oktatási pályázati program
A program célja, hogy kistelepülések vállalkozói, civil szervezetei és közszférában dolgozó munkatársai korszerű, azonnal használható tudáshoz jussanak, amellyel hozzájárulhatnak a település gazdasági és közösségi fejlődéséhez.
Miért éri meg az önkormányzatnak?
-
Kedvezmények: legalább 5 helyi jelentkező után egy önkormányzati dolgozó féláron, 10 fő után pedig ingyenesen vehet részt a képzésen.
-
Helyi fejlődés: a résztvevők tudást szereznek turizmus, rendezvényszervezés, online marketing és pályázatkezelés terén.
-
Egyszerű részvétel: minden kommunikációs anyagot biztosítunk (plakát, hírlevél, közösségi médiás posztok), Önöknek csak továbbítani kell a helyi szereplők felé.
-
Kedvezmények a jelentkezők számára: minden a képzésre jelentkező turisztikai szereplő 10%-os árkedvezményben részesül.
-
Kedvezmények az önkormányzat számára: legalább 5 helyi jelentkező után egy önkormányzati dolgozó féláron, 10 fő után pedig ingyenesen vehet részt a képzésen.
Fontos határidők
-
Jelentkezési időszak: 2025. július 1. – szeptember 30.
-
Képzés kezdete: a beiratkozást követő 30 napon belül
A programban való részvételhez kérjük, hogy látogassanak el a pályázat honlapjára: falusiturizmusért.hu ahol minden fontos információt megtalálnak a jelentkezéssel kapcsolatban
Amennyiben szeretné, hogy a települése is részesüljön ebben a lehetőségben, vagy kérdésük merülne fel a pályázattal kapcsolatban, kérem, hogy írjanak nekünk bizalommal:
falusiturizmusert@ tanfolyamguru.hu

Bízunk benne, hogy programunk hozzájárulhat az Önök közösségének fejlődéséhez!