Gulyás Imre
1945-ben Tiszanánán született.
Magyar-történelem szakos középiskolai tanári diplomát szerzett Debrecenben.
Költő és újságíró. Debrecenben él.
Megjelent művei:
A csend virágai (versek, 1996)
Ha élni akarunk (riportok, 1997)
Apáink a Donnál (eposz, 2000)
Teljes árú élet (költemények 2004)
Fogadják szeretettel egyik költeményét.
Nánai Thália
I.
Bátyámmal és sógorommal a nyáron
– három különös szenvedélyű lélek –
nem törve fejünk oktalan dumákon,
oszlopokat raktunk le kerítésnek.
Egri szőlőből préselt nánai bort
hozott a testvérem ebéd utánra,
körbeadogattuk hát meg-megállva.
Majd Kun Jani is –lendítve az ipart –
kezdett áthordani jó szerszámokat:
vésőt, fogót, fűrészt, ami csak kellett,
kalapácsból is párat, kicsit, nagyot,
a fal tövén végig a járda mellett,
hihetetlen, mennyi mindent kirakott,
meg a sem tudta tán végül, mi van ott.
II.
Kun Jani régóta él egymagában
az apjától örökölt kúriában,
mert jobb vagy illőbb szót ma sem
mondhatok
a házra, ahol az öreg Kun lakott
Vitkócziék mellett a túloldalon
Veron szülével örök fiatalon.
Akik látták, nem tudják elfelejteni,
milyen hegyesen tudott végigmenni
a kert aljai út napos oldalán,
aki volt legbüszlébb szomszédunk talán,
de szóbaállt a kis sihederrel is,
hangjában ilyenkor sem vegyült hamis,
bár ha mesélt, hamar épült részre rész,
jól megjegyeztük, a bosnyák mily vitéz.
III.
Öt évtized múltán könnyen belátom,
ő volt első történelemtanárom,
tőle tanultam meg a szót, Piávé,
s azt, hogy a szebb jövő Itáliáé.
De minden eltörpült a drága holmi,
a régi kötélverő szerszám mögött,
amivel János bátyám még ügyködött.
Csak szólni kellett, sietett át tüstént,
ha új rudalókötélre volt szükség,
vagy a rossz, kiszolgált istrángok helyett
szerettünk volna végre jobbat, szebbet.
Mindig volt kéznél pár matring zsineg,
s más dolga ilyenkor nem volt senkinek –
ma is előttem: a jó nép ott tipeg.