Húsvétra

Köszönt e vers, te váltig visszatérõ

Föltámadás a földi tájakon,

Mezõk smaragdja, nap tüzében égõ,

Te zsendülõ és zendülõ pagony!

Köszönt e vers, élet, örökkön élõ,

Fogadd könnyektõl harmatos dalom:

Szivemnek már a gyász is röpke álom,

S az élet: gyõzelem az elmuláson.

Húsvét, örök legenda, drága zálog,

Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,

Öröm: neked ma ablakom kitárom,

Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!

Virágot áraszt a vérverte árok,

Fanyar tavasz, hadd énekellek én.

Hisz annyi elmulasztott tavaszom van

Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!

Egy régi húsvét fényénél borongott

S vigasztalódott sok tûnt nemzedék,

Én dalt jövendõ húsvétjára zsongok,

És neki szánok lombot és zenét.

E zene túlzeng majd minden harangot,

S betölt e Húsvét majd minden reményt.

Addig zöld ágban és piros virágban

Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

Húsvétkor ünnepli a kereszténység Jézus Krisztus feltámadását. A húsvét a legrégibb keresztény ünnep és egyúttal a legjelentősebb is az egyházi év ünnepeinek sorában.

Igen sok keresztény templomban éjszakai szertartáson ünneplik Krisztus feltámadását. Ekkor gyújtják meg a húsvéti gyertyát, amely azután pünkösd ünnepéig minden szertartáson – különösen keresztelésekkor – ott ég az oltár mellett. A IV. század óta jött szokásba, hogy a húsvétvasárnapra virradó éjjelen szentelik meg a templomokban a keresztvizet.

Húsvét vasárnapja a tavasz kezdetét követő első holdtölte utáni vasárnap.

Az ünnep magyar elnevezése egy keresztény húsvéti szokásra utal (bár nem az ünnep lényegét ragadja meg): Húsvétvasárnapot hosszabb böjti időszak előzi meg, a Nagyböjt, amikor a keresztények testi önmegtagadással fejezik ki a szenvedő Jézus Krisztussal való egységüket. Ennek egyik elemeként Nagyböjt péntekjein szigorú hústilalom van, és más napokon is illendő az önmérséklet húsételek vagy más előkelő ételek fogyasztása terén. Ezzel szemben Húsvétvasárnap ünnep van, amikor a föltámadt Krisztussal való egységünket fejezzük ki azzal, hogy földi ünnepet tartunk, ennek részeként sokféle formában húst veszünk magunkhoz. Ezek közül a legsajátosabb talán a húsvéti sonka.

Nagyszombaton csönd van, történeti eseménye nincs. Jézus a sírban nyugszik, a zsidók most tartják a Pászkát.

A népi hagyomány a magyarországi templomokban Szent Sírokat állít föl, hogy ott a hívek Jézus életáldozatáról elmélkedjenek. Nagyszombat azonban a Húsvétvasárnap hajnalába torkollik, amikor a keresztény közösségre, és a közösség szándéka szerint az egész világra kiárad a Föltámadás ujjongó öröme. A népi hagyományban ezt a kiáradást fejezi ki a föltámadási körmenet, ekkor történt a tűzszentelés, a keresztelővíz-szentelés, a sonkaszentelés.

Húsvét vasárnapját megelőző pénteket nevezik Nagypénteknek, melyet az egész keresztény világ Jézus keresztre feszítésének, szenvedésének és halálának emlékének szentel.

Jézust nagypénteken Pontius Pilátus római helytartó elé vezették, aki megostoroztatta, és keresztre feszíttette. Ez a nap Jézus kereszthalálának a napja. A katolikusok e napon szigoru bőjtöt tartanak, sőt a protestánsok s kivált a nép között is számosan vannak, akik e napon (bár a protestáns egyház nem parancsolja) a húsevéstől tartózkodnak.

A katolikusoknál e napon nem harangoznak, népiesen szólva a harangok ekkor Rómába mennek, s az istentisztelet kezdetét kereplővel adják tudtul; minden katolikus templomban fel van ekkor állítva Krisztus koporsója, benne annak képe vagy szobra s a nagy közönség vallásos áhitatoskodása részben ezen koporsó látogatásában nyilvánul.

Nagycsütörtök az utolsó vacsora és a szenvedés kezdetének az emlékünnepe.

Az utolsó vacsora és a tanítványok lábának megmosása (a vendégszeretet jelképe) emlékére szokás volt, hogy Rómában a pápa 12 szerzetes lábát megmosta. (Királyok, nemesek is így cselekedtek sok országban e napon).

A kereszténység első évszázadaitól fogva szokássá lett, hogy a nagycsütörtök esti szentmisét követően elnémulnak („Rómába mennek”) a katolikus templomok harangjai, és csak a nagyszombat esti szertartáson szólalnak meg újra, jelezve Krisztus feltámadását.