Tiszanána, Község Polgármesteri Hivatala értesíti a Község lakosságát, hogy az ebek veszettség elleni kötelező védőoltására 2004. március 27-én /szombaton/ 8 órától- 12 óráig kerül sor a könyvtár udvarán.

Az oltás díjí 1.200-Ft./állat, a féregtelenítés díja 100.-Ft./tabletta/10kg-os eb.

Értesítjük továbbá a Tisztelt lakosságot, hogy pótoltásra 2004. április 01-én /csütörtökön/ 9-12 óráig a könyvtár udvarán kerül sor.

Kérjük a község eb tartó lakosait, hogy ezen kötelezettségének mindenki tegyen eleget.

Dr.Joó István

Jegyző

Ha egy vízfolyás életébe beavatkozás történik, onnantól kezdve azt nem lehet magára hagyni, különben állapota romlani fog, így a Tisza-szabályozással létrejött új viszonyok fenntartása is folyamatos működtetését igényli az ár- és belvízvédelmi rendszernek.

Az utóbbi évek árvizei nyomán többször is felvetődött, hogy a múlt században kialakított árvízvédelmi rendszer alkalmas-e még az Alföld vízháztartásának fenntartására. A most is működő rendszert ugyanis még a reformkor igényeivel összhangban dolgozták ki, ráadásul már megalkotásakor is több megfontolandó ellenterv létezett. Mostanában pedig vízügyi és környezetvédelmi szempontból is egyre nagyobb a valószínűsége egy új koncepcióváltásnak.

Az Alföld mindig is igazi vadvízország volt, mocsaras, lápos nádas vidékekkel, mely gazdag állatvilágával sokakat – halászokat, pákászokat, rideg állattenyésztést folytatókat – tartott el. A török idők alatt az ártéri gazdálkodás jelentősen visszaszorult, az árvizek és az elmocsarasodás egyre nagyobb területet foglalt el. Az első kísérletek a vízszabályozásra a 18. században történtek, az ármentesítés gondolata ekkor kezdett erősödni. Felismerték, hogy a szabályozási munkák sikere a Tisza szabályozásától függ. Erre annál is inkább szükség volt, mivel a 19. század közepére 23 ezer négyzetkilométer erdőt vágtak ki a Tisza és mellékfolyóinak hegyvidéki vízgyűjtő területeiről, aminek hatására egyre nagyobb árvízszintek jelentkeztek az Alföldön. A tiszai mérnökök által végzett felmérés szerint 1833-ra 853 olyan település vált veszélyeztetetté, amelyek túlnyomó része korábban árvízmentes magaslaton épült. Magyarország mai területének több mint 13 százalékát borította állandóan vagy időszakosan a Tisza és mellékfolyóinak vize.

Ezek, valamint az 1938-as pesti árvíz hatására született meg az 1840. évi törvény a „Duna és egyéb folyók szabályozásáról”. A felmérések után 1846 márciusában mutatta be a helytartótanácsnak Vásárhelyi Pál, a Vízi és Építészeti Főigazgatóság első hajózási mérnöke „A Tisza folyó általános szabályozása” című tervezetét. A koncepció szerint a feladat kettős: az árvizek megfékezése, valamint a hajózás könnyítése. Mindezt a víz minél gyorsabb elvezetésével a Kárpát-medencéből, a folyó esésének növelésével, a kanyarok átvágásával és töltések építésével kívánta elérni.

A kivitelezést azonban már nem érhette meg Vásárhelyi, a munkák megkezdése előtt szívroham érte. A vállalkozás óriási nagyságrendje miatt a kormányzat, de maga Vásárhelyi is kérelmezte külföldi szakértők véleményét. Pietro Paleocapa velencei vízügyi mérnököt Vásárhelyi halála után hívták Magyarországra. Kettejük elképzelése között a fő különbség, hogy Paleocapa csak másodrendűnek tekintette az átvágásokat – a Vásárhelyi által javasoltnak csaknem egy hetedét tartotta szükségesnek, ezzel közel feleakkora rövidítést hajtva végre a Tiszán. Ő a Tisza-völgy rendezésére a folyó töltésezésében látta a megoldást. A kétoldali töltéseket Vásárhelyi elképzeléseihez mérten sok helyen akár kétszer akkora távolságra kívánta egymástól megépíteni, így a szélesebb hullámterek az árvizet hosszabb ideig tárolta volna, ami által az alsó szakasz kisebb veszélynek lett volna kitéve. Ez mára valóban beigazolódott, hiszen az azóta javított gátak távolsága néhol az 1500-2000 métert is elérik, ami majdnem az eredeti négyszerese. Azonban Paleocapa már tévedett abban, hogy úgy képzelte, hogy árvízkor a víztömeg az erdővel borított hullámtéren vonulhat le; az azóta bekövetkezett árvizek megfigyelése azt bizonyította, hogy a vízhozam majd kilencven százaléka a főmederben folyt le. Ezen kívül Paleocapa terve inkább egy gazdag ország számára lett volna megvalósítható, míg a pénzhiánnyal küszködő Magyarországnak a Vásárhelyi féle koncepció olcsóbb, kivitelezhetőbb volt. Ez ugyanis a már meglévő töltéseket és a folyó által emelt természetes magaslatokat, az úgynevezett övzátonyokat is felhasználta.

Így 1846 nyarán egy időben hét helyen kezdődtek meg az átvágások és töltésépítések Vásárhelyi elképzelései alapján, Széchenyi István hathatós közreműködésével. A munka azonban a forradalom, és a szabadságarc ideje alatt megtorpant, és az építkezéseket ezután is számos nehézség akadályozta. Már 1853-ban és 1855-ben is rekordméretű árhullám támadta meg a gátakat, 1863-ban az évszázad legnagyobb aszálya, majd 1876-ban újabb óriási árvíz nehezítette meg az életet az Alföldön. Azonban legnagyobb akadályozó tényező mégiscsak a szabályozás feladatára társulatokba tömörülő, a finanszírozási kérdésekben megállapodni nem tudó birtokosok voltak. Olykor meg abban sem született egyetértés, hogy hol és milyen ütemben végezzék a munkákat. Néha az erősebb érdekérvényesítési képességgel rendelkező csoportoknak sikerült a mérnöki elvek ellenében haladniuk; így történhetett például, hogy a legsűrűbben lakott hat északi vármegyében idő előtt kierőszakolt átvágások következtében a felső szakaszon felgyorsult ár több ízben is a folyó kevésbé védett alsó szakaszaira zúdult. Az 1879. évi szegedi árvíz tragikus véget vetett a vitáknak, amikor Magyarország második legnagyobb városa csaknem megsemmisült a fél esztendőnyi ár következtében. Az árvíz elvonulása után a Tiszavölgyi Társulat, valamint külföldi szakértők vizsgálták felül a Tisza-szabályozás addigi menetét.

1885-ben a vízjogi törvény létrehozásával új fejezet kezdődött. Az Országos Vízépítészet és Talajjavító Hivatal vezetőjévé Kvassay Jenőt nevezték ki, aki a rendezésre kétlépcsős programot dolgozott ki. A felülvizsgálatra annál is inkább szükség is volt, mivel addigra már számos, előre nem sejtett probléma is felmerült. A töltéseket például helyenként, spórolva a földmunkákkal, elégtelenül építették, illetve birtokhatárok miatt, a minél nagyobb termőterület elérése érdekében módosították az eredeti védvonalakat, szűkebbre méretezték a töltésközöket. A kanyarulatok átvágásai sem az elképzelések szerint sikerültek. Az alapelv ugyanis az volt, hogy a vezérárkok megásása után a folyó magának vájja ki a medret, ám például a Tokaj és Csongrád közti szakaszon az első öt évben az átvágásoknak csak 15 százaléka fejlődött anyamederré. Kvassay terve szerint az első 12 évben a már korábban megkezdett munkákat fejezték be. Így 1905-re a Tisza árvízi szabályozása lényegében véget ért. 1908-ban pedig elfogadták a következő 20 évre szóló fejlesztési programot, ennek végrehajtását azonban meghiúsította az első világháború, valamint a trianoni békeszerződés, ami szétdarabolta az addig egységes tiszai vízrendszert.

Végeredményben a Tisza-völgy rendezése sikeresnek mondható, hiszen a Tisza 37 százalékkal, 453 kilométerrel lett rövidebb, s ártere az ország mai területén alig huszadára csökkent. Ennek következtében 26, 5 ezer négyzetkilométer vált megművelhetővé, ami lehetővé tette például, hogy a 19. század végére Magyarország az USA után a világ második legnagyobb kukoricatermelő országa legyen. Elhárultak az akadályok a közlekedés fejlesztése elől is, az Alföld végérvényesen bekerült az ország gazdasági vérkeringésébe. A vasúthálózat kiépítése is könnyebbé vált, a fontosabb útvonalakon a réveket állandó hidak váltották fel, a hajózás könnyebb és gyorsabb lett a folyó rövidülésével. A gátrendszer pedig, bár folyamatosan magasítani kellett, megfelelőnek bizonyult.

Mindemellett szembesülni kellett a Tisza-szabályozás számos árnyoldalával is. A vízfelület csökkenése a páratartalom, a mikroklíma, a talajvíz és a talajképződési folyamatok változását idézte elő. Az áradással együtt járó rendszeres, nagy területeket érintő elöntés elmaradása ugyanis az ártéri mocsárerdők kiszáradását és a szántóföldek egy részének elszikesedését eredményezte, valamint a korábbi gazdag élővilág megtizedelését is: becslések szerint például a legendás halállomány mára a kétszáz évvel ezelőtti néhány százalékára csökkent. Új problémaként jelentkezett a gátak miatt igen nehezen és költségesen elvezethető belvíz. A gyorsan levezetett áradások miatt egyre gyakoribbak lettek a folyó kisvizei, és egyre alacsonyabb lett azok szintje (hatvan év alatt átlagosan másfél méterrel csökkent). Így bizonytalanná vált az egyik reformkori alapcélkitűzés, a hajózás biztosítása. Ezzel a század elejétől az új feladat a Tisza kisvízi szabályozása lett. A cél a Tisza viszonylag egyenletes vízállásának biztosítása, és a kiszárított földek öntözési feltételeinek megteremtése lett. A teljes megoldást csak a duzzasztóműves folyócsatornázás hozta el. 1954-ben adták át a tiszalöki vízlépcsőt és erőművet. Hasonló céllal épült az 1973-ban elkészült kiskörei duzzasztómű és víztározó, az úgynevezett Tisza-tó, amely a folyó vízszintszabályozása mellett arra hivatott, hogy öntözővízzel lássa el a Nagykunságot és a Jászságot. A tározók bár teljes egészében nem teljesítették a vízi hajózással és energiatermeléssel kapcsolatos elvárásokat, a Tisza-tó a vártnál jobban sült el, amennyiben keresett idegenforgalmi célpont lett, valamint a környezetvédőknek is megnyugvást jelenthet, hogy a tó nem éppen „tervszerűen” elmocsarasodott részein a hajdani tiszai vízivilágot idéző helyek alakultak ki. Nem beszélve az  katasztrofális ciánszennyezés idején betöltött szerepéről, amikor a még tiszta vízzel korábban feltöltött Tisza-tó vizével utóbb hígítani lehetett a mérgezett folyót, s ez által mérsékelni a csapás mértékét.

Magyarország az Európai Unióba való csatlakozással új kihívásokkal fog szembekerülni. Míg a 19. században az ármentesítéssel a mezőgazdaságba bevont újabb földterületek jelentették a felemelkedés eszközét, addig az Unióban megfordul ez a tendencia; az ott érvényesülő irányzat szerint csak ott érdemes szántóföldi művelést folytatni, ahol arra a megfelelő adottságok léteznek. Ennek következtében új távlatok nyílhatnak a vizes élőhelyek újraalakításában.

A tiszai árvízszintek csökkentésének problémájára is új stratégiákat kell kidolgozni. Az 1998 óta a negyedik rekordot döntő árvizek után a vízügyi tárca komplex folyószabályozási program kidolgozását kezdte meg, amiben a gátak megerősítése, valamint új vésztározásra alkalmas területek kialakítása mellett igyekeznek lefaragni az árhullámok magasságát: helyenként kiszélesítik az ártereket, megszüntetik a mederszűkületeket, elbontanak néhány úgynevezett nyári gátat, vizes élőhelyekké alakítanak egyes veszteséges hullámtéri szántóterületeket, ezzel megnövelve a hullámtér vízszállító kapacitását.

(forrás: Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás)

A Kiskörei vízlépcsőt a Kötivizig Kiskörei Szakaszmérnöksége üzemelteti (3384 Kisköre Tisza II., tel.: 06 36 358 011)

Itt kísérőt lehet kérni a duzzasztómű megtekintésére, valamint engedélyt az üzemi hídon való áthaladásra. A villamos erőmű megtekintéséhez a Tiszavíz Vízerőmű Kft. (4450 Tiszalök Vízerőmű  tel.: 06 42 378233 ) engedélye szükséges.

Több tízmillió forintos plusz költségvetési támogatáshoz jut 2004-ben a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács, ezzel forrást biztosíthatnak újabb fejlesztésekhez

A többletforrást a Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti Területfejlesztési Hivatala biztosítja a Tisza-tó körül tervezett projektek megvalósításhoz. A pontos összeg elbírálására később kerül sor.
A támogatással a térségben működő önkormányzatok, kistérségi társulások, vállalkozások által megvalósítandó fejlesztéseket segítik. Jövő évben kezdődhet meg a térség legnagyobb turisztikai beruházása: 500 millió forint ráfordítással ökocentrum épül Poroszlón a tájegység múltjának, a tó élővilágának, az ott élő emberek hagyományos foglalkozásainak bemutatására és népszerűsítésére. Az erre fordítható összeget két évvel ezelőtt különítették el a költségvetésből.
Új koncepció készül
A tanács hozzálát a térség fejlesztési koncepciójának kidolgozásához: első lépésként jövő évben egy állapotfelmérést készítenek el arról, hogy például a természetvédelem, a horgászat, az idegenforgalom vagy az infrastruktúra vonatkozásban hol tart a térség. Ennek alapján alkotják majd meg a hosszú távú fejlesztési koncepciót.
Összefogtak a megyék
A Tisza-tó Fejlesztési Tanács idén kezdte meg működését. A tanács a Tisza-tó körül található négy megye – Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, illetve Hajdú-Bihar – önkormányzata, területfejlesztési tanácsa részvételével alakult, hogy közösen szervezzék a tó körüli fejlesztéseket, illetve azok finanszírozását.

2003.12.01. Tallózva: /Metro Online/

Péntektől-vasárnap estig látogatható a legnagyobb hazai turisztikai vásár, az Utazás 2004 kiállítás a  Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.

Tiszanána kiállítóként  részt vesz a vásáron.

A szervezők 60-80 ezer ember várnak. Az idegenforgalmi  seregszemlével párhuzamosan megtekinthető az ékszerdivat legújabb remekeit kiállító 12. Karát Nemzetközi ékszer, drágakő, óra, szakkiállítás is.

MIHÁLYI GYŐZŐ

Tiszanána, 1954. augusztus 19.

Szülei: Mihályi Károly, Godó Valéria.

Felesége: Molnár Zsuzsa színművész Gyermekei: Dávid 1986, Barbara 1988.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1976-ban végzett Szinetár Miklós osztályában, s a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatához szerződött. 1979-től a kecskeméti Katona József Színház, 1980-tól a miskolci Nemzeti Színház, 1988-tól a Radnóti színház, 1989-től a Nemzeti Színház tagja. 1992-94 között a Nyitott Színház művészeti vezetője volt. – 1991-óta a József Attila Színház és egyben 1998-óta ismét a Nemzeti Színház, 2000-től a Pesti Magyar Színház művésze.

Kitüntetései: Jászai Mari-díj 1990.